Ahogy azt kell, az új első napján új kenyeret is sütöttem. Nyugodtan kijelenthetem, hogy ez lett az eddigi legjobban sikerült kenyerem. Egy incifinci apróságtól eltekintve. Gyönyörűen megkelt, jól kezelhető volt a tésztája és szép veknit sikerült belőle formázni. A sütés is optimális volt, talán most először igazán cserepes lett a kenyér héja, nem csak kopogtatható, élmény volt szelni és beleharapni. Ja, annál a bizonyos beleharapásnál derült ki, hogy csak egy dolgot nem tettem bele, sót … tényleg apróság a többi hozzávaló arányaihoz képest.
Sebaj, már csak meg kell ismételni ugyanazt, ezúttal sóval. Így legalább csak a kenyér lett sótlan, ez az év biztosan nem lesz az! 🙂
Ez volt az idei karácsonyi vacsora nálunk, és mivel osztatlan sikert aratott az egész család körében, megosztásra érdemesnek találtam. Már csak annál is inkább, mert igazából egy kevés munkával, egyszerűen elkészíthető ételről van szó, ami egészen fenséges és még csak drágának sem mondanám, pláne, ha valamilyen ünnepi alkalomról van szó. A leírást lehet, hogy bő lére eresztettem, de tényleg gyorsan elkészíthető (csak a sütés tart tovább, de közben nem kell rá figyelni, lehet mást csinálni).
Hozzávalók:
6 kacsacomb (egész)
4 szép narancs
1 üveg irsai olivér, vagy más gyümölcsös száraz fehérbor
némi étkezési keményítő
só, bors
Elkészítés:
A sütést megelőző napon előkészítjük a húst és egy napig a pácban pihentetjük a hűtőben. A kacsacombokat megtisztítjuk és lekanyarítjuk róluk a felesleges zsírt. A levágott zsíros részeket egy edénybe csoportosítjuk és nekiállunk kisütni a kacsazsírt. Amíg szépen nyugisan pöfékel és töpörtyűsödik a combokat ízlés szerint besózzuk és elhelyezzük abban az edényben, amiben majd a hűtőbe kerül. A fehérbort felbontjuk, és óvatos kóstolással meggyőződünk arról, hogy megfelelő lesz-e a páchoz. Amikor látszólag kisült minden zsír, ami kisülhetett, kiszedegetjük a töpörtyű kezdeményeket és félretesszük. A zsírba belereszeljük két narancs héját (mindenki hite és vérmérséklete szerint tisztítsa meg előtte) és utána belefacsarjuk a levét is mindenestől, nem kell szűrni. Ehhez hozzáadunk még 1-2 dl fehérbort, őrlünk bele egy kis borsot, tényleg csak egy kicsit, és hagyjuk, hogy az egész rottyanjon egyet. Ezután úgy forrón, ahogy van, ráöntjük a besózott combokra. Amikor kicsit meghűlt, mehet lefedve a hűtőbe.
(Hozzátartozik, hogy ahol én veszem a combot, ott nem vacakolnak a comb zsírtól való tisztításával, tehát, kb. 6 dl kacszsírunk maradt vissza a főzés végére. Ha nem ilyet kaptok, akkor lehet, hogy ki kell pótolni egy kis kacsazsírral is a történetet).
Aznapi feladataink véget is értek, már csak annyi dolgunk van, hogy az edénybe kicsit visszadobjuk a töpörtyű kezdeményeket és tényleg ropogósra süssük. Kész is a kellemes vacsora, amihez csak egy kis friss kenyér kell, meg 1 pohár a fehérborból. Azért utóbbiból 2-3 dl még maradjon a másnapi munkához is!
Másnap elővesszük a combokat, reméljük jól kipihenték magukat. Nincs sok dolgunk vele. Mindenestől (combok, teljes pác/zsír) áttesszük egy tepsibe vagy más sütőalkalmatosságba, combokat bőrrel lefelé, és mehet a sütőbe, ahol lefedve sütjük kb. 180 fokon, amíg a húst már elég puhának érezzük. Közben készítsük elő a megmentett fehérbort, reszeljük le még két narancs héját és filézzük ki a húsát.
Amikor a hús már puha, vegyük ki a sütőből. A combokat átmenetileg kiemelve a pác/zsír nagy részét szedjük át egy lábosba, annyit hagyjunk a tepsiben, amin nem sül majd nagyon le a comb. A combokat most már bőrrel felfelé és fedő nélkül visszaküldjük a sütőbe. A cél, hogy a bőrös része ropogósra süljön, ezért figyeljünk rá.
Közben a lábosban a páchoz hozzáadjuk a maradék fehérbort, a narancshúst és héjat, és összeforraljuk. Hozzáadunk egy kis étkezési keményítőt. Ez egyelőre csúnyán néz ki, de ha már nem tűzforró a mártás, akkor kellemes homogénebb megjelenést kölcsönöz neki, lásd a fotón. Ha a mártás nem már rotyog, akkor egy tálalóba kanalazzunk át a gyümölcsösebb részét, annyi zsírt kiszűrve, amennyit jónak tartunk.
Ha ropogós a comb és kész a mártás tálalhatunk. Köretnek burgonyakrokettet ajánlok hozzá, és a képeken is látható Henkell pezsgőt. Utóbbi nagyon jól kiegészíti ezt finom fogást. Jó étvágyat!
Gondolom, ezzel még nem leptem meg senkit. Na de hogy mennyire? Valószínűleg még azzal sem. Lényeg a lényeg, egyik este arra a felfedezésre jutottunk, hogy akadt némi tejszín a hűtőben, amit néhány napja akkor már illett volna elhasználni. Mivel semmi baja nem volt még, Kata gyorsan keresett valami felhasználási módot.
Ebből lett az almás-tejszínes palacsinta. Mint kiderült, a gyerekek ezt is kedvelik, különösen, ha tortát építünk belőle, és az emeletek közötti átjárást citromos, fahéjas tejszínnel könnyítjük meg. Azt hiszem a tejszín másik fele a tésztába került, meg az 5 reszelt alma is. Mindkét felét kisütöttük, 12 lett belőle. Kicsit hamarabb el is készült, mintha ugyanennyi alapanyagból mondjuk 40 hagyományos palacsintát kell sütni.
Bőven maradt másnapra is, amikor egy kis vaníliapuding kellemesen feldobta a másnapos palacsinta hangulatát.
Lehet, hogy már unjátok, de én még nagyon élvezem. Szóval ismét kenyér, az elmúlt nyolc nap két kenyere. A fehér jött előbb, a rozsos vége ma vacsorára fogyott el. Szombati sütés volt, de még teljesen élvezhető. Különlegessége az eddigiekhez képest, hogy nagyobbra készült, kisülve 1,4 kilós vekni lett belőle.
Szintén érdekesség, hogy tegnap néhány szeletből próbáltunk pirítóst készíteni, hogy annak is megkóstoljuk. Hát, nem nagyon sikerült. A kenyérpirító keményen dolgozott: egy szabvány idő a max. fokozaton (ami elég szokott lenni egy vékonyabb szelet kenyérnek) tulajdonképpen csak felmelegítette, de szárítani még nem bírt rajta. Majdnem dupla idő után, kezdett hasonlítani, de ropogós még így sem lett. Nem tudom, pontosan ez mire utal, de jó jelnek vettem, hogy nehezen szárad ki a kenyér.
A lenti szendvicsen a petrezselymes májas is saját a rozsos szeleten, de a zöldségeket még nem én termesztettem 🙂 Sebaj, ami késik, nem múlik.
Ja, persze a bor is mást dicsér, de nagyon, azaz melegen 16 fokon ajánlom: Maczkó Merlot 2009.
Tegnap este kisült a második kenyér. Ez már a hosszú távra tervezett kovásszal készült, nem azzal, amivel az első vekni. További különbség, hogy ez most fehér kenyér, BL80-as lisztből, mondjuk némi álszerénységgel, hogy igazi házi kenyér. 90 dkg-s volt a kisült kenyér. Csak ma reggel szeltem meg, ezért a képek is csak most lettek meg.
Természetesen ebből a sütésből is tanultam, persze ugye alapvetően más volt a tészta is, a kovász is. Minden esetre ez a kenyér mérföldekkel közelebb áll ahhoz, amit szeretnék elérni. Majd a 20., 30. már magabiztosabban, még jobban sikerül.
Amin még dolgozni kell:
jó lenne kicsit még vastagabb héj
ki kellene találnom, hogyan tudom a tárolás során minél tovább megőrizni a héj eredeti ropogósságát
plusz ezen a tésztán is variálok kicsit legközelebb, de azt már tudom, hogyan
Azért a mostani sütés végeredménye is egy nagyon jó ízű (semmi élesztő, nem savanyú), könnyű, frissen ropogós héjú fehér kenyér. Majd lassan leírom azt is, mit hogyan, illetve hogy milyen röhejesen olcsó, ha nem számoljuk a belefektetett időt. Ami meg ugye élvezet, a kenyér hosszas gondozása után egészen más érzés megkenni egy szeletet, mint a pékségben vásárolt kenyérnél.
Ahogy Gabó szokta mondani, ennél rosszabbul ne éljünk. Ez volt a mai menü, mindenki nagy örömére. A gyerekek 1,5-1,5 szelet karajt tereltek be, megfelelő adag hasábbal együtt (plusz fejenként 2-2 túrófánk nyomtatásnak). A ráadás túrófánkot nem magyarázom, elég, ha a fotókra néztek.
Első rántott húsom volt, és az első adag kivételével, ami picit feketébb lett a tervezetnél, a többi pont olyanra sikerült, amilyenre terveztem. Pont 1 kg karajjal dolgoztam, és a gyerekek nem várt (de örömteli) húsétvágya ellenére bőségesen maradt egy második ebédre való is.
A majonéz is zöldfülű volt, és kiadósnak bizonyult.
Új kedvenc vacsora feltétünk, a háztáji májas. Összetétele: 75% csirkemáj, 14% tejföl, 9% darált sertéshús, 2% zsír (kacsazsír, libatepertő) só, bors. Nyomokban vöröshagymát tartalmaz. Fokhagymát is felhasználó üzemben készült. Valahogy így … házimájas részletei…
A hétvégére gondoltam kenyeret sütni szombaton, a szokásos módon, kenyérsütőben. Aztán a kenyér másként gondolta, és némi kitérők után a sütőben kötött ki. Addigra másfélszeresére nőtt, így az eredmény a szokásosnál lényegesen nagyobb, 1,4 kg-os lett, de nem ez a lényeg.
A lényeg az, hogy bár már korábban is kacérkodtam vele, hogy a sütőben kellene sütni, ezután biztosan csak ott fogok. Na jó, sokkal többet fogok ott kenyeret sütni, mint eddig. Az eredmény össze sem hasonlítható a kenyérsütő sütésével, bár azokat is kedvelem.
Kicsit majd többet kell foglalkozni a kenyér formázásával, például hogy ne legyenek hajtások a tésztában, mert a sütőben most így egy cseppet szétnyílt, de hát nem voltak ideálisak a körülmények. Legközelebb már remélem kicsit nyugisabb feltételek mellett állok neki.
Egyébként ez egy 40 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt + 50 dkg finomliszt keverékéből készült kenyér, egyelőre még élesztős változatban. Ez lesz a következő lépés, mármint hogy kovászra váltsunk. Még a héján is dolgozni kell, bár most is spricceltük vízzel, de majd kicsit gyakrabban kell sütés közben, hogy több fényt kapjon.
Azért az eredménnyel elégedettek vagyunk és ami a lényeg, a fiúknak is nagyon ízlett! 🙂
A végeredmény (a ledarabolt részek azért vannak így szétesve, mert még pihentetni kellett volna, de nagyon éhes volt már mindenki, mire kisült, ma már szépen szelhető volt):
Parenyica. Paradicsomos sprotni. Az elmúlt egy-két este ezeket kóstolta és azonnali sikert arattak nála. Tegnap vacsorára 10 dkg sprotnit evett meg egyedül. Viszont a tonhal annyira nem gyere be. Peti mindkét halat biztos távolságból szemlélte.
