Óbányai kirándulás

Szombaton a tervezett időponthoz képest ugyan némi csúszással indulva, ámde annál eredményesebben érkeztünk meg a Mecsek lábához, egész pontosan Óbányára. Amikor legutóbb itt jártunk az autóban hátul még csak ketten ültek és Balázs pont 1 éves volt. Azóta változott egy-két dolog 🙂 No persze nem Óbányán, hanem a családunkban, mert Óbányán nem sok minden változott, ugyanaz a zsákfalu az öreg, de sokszor szépen karbantartott házikókkal, a patak által kísért főutcával, végében a mecseki erdővel.

Mivel a többiek már elindultak, szombat délután ötösben tettünk egy pár órás erdei sétát, amelynek a végén szerencsésen összetalálkoztunk a társaság nagyobbik részével és együtt tértünk vissza a házba. Vasárnapra szoros volt a program, mert az erdei túra mellé foglalt időpontban vártak ránk a helyi telepről származó pisztrángok és később pedig a falutól 3 km-re található Hetényi pince. A földrajzi és elnevezési anomáliák feloldására nem vállalkozom. 🙂 Az erdőből visszaérve azt is megtudhattuk, hogy Balázs előzetes kijelentésével szemben igenis szereti a pisztrángot és gond nélkül megbirkózik egy szép példánnyal.

A borkóstoló után a sötétben hazafelé Gergő már feladta a gyaloglást így Gabival váltásban szállítottuk haza. Hétfő reggel aztán kényelmesen összecsomagolva indultunk Halásztelek felé születésnapot köszönteni. A jól sikerült kirándulást az alábbi képekben követhetitek és lesz 1-2 jól sikerült videó is, csak azokat még fel kell töltenem. (sajnos a telefon színei nem adják vissza a valóságot)

Jótékonysági néptánc fellépés

Az ÉZI néptáncos növendékei is felléptek tegnap a tanár-diák jótékonysági hangverseny zárószámaként. A fellépők között volt Peti is, aki az 1. évfolyamot képviselte (mint tegnap megtanultam, az első két évet első és második előkészítőnek hívják, ezért Peti még csak elsőéves néptánc tanszakon). Tehát felléptek a nagyon kicsik, Petiék és a harmadikos növendékek. Az iskola citerás tanulói kísérték a produkciót, amit a lenti videón Ti is megnézhettek. Nagyon sokat kellett várniuk, mert majdnem másfél órás csúszással léphettek csak színpadra, de ez az előadáson nem látszik!

Első tavaszi nap

Talán ma volt az első olyan igazi tavaszi nap, amikor majdnem egész nap kint voltunk a levegőn. Takarítottunk, fát vágtunk, metszettünk, a fiúk fát cipeltek, fűrészeltek, bicikliztek. Nap közben nem is értünk rá fényképezni, így az nem látszik, milyen szépen sütött a nap. Békés hangulatú tábortűz körülüléssel zártuk a napot. A nyugodt hangulat bizonyítéka a térdemen elszundító Gergő volt. A végén Balázzsal még tűzvirágot is fotóztunk!

2016-07 téli szünet

Ezt a téli szünetet már mindannyian nagyon vártuk, és természetesen tartalmasan és gyorsan eltelt. 🙂 Ilyenek történtek velünk közben a teljesség igénye nélkül:

Kata és a gyerekek két tepsi mézeskalácsot sütöttek együtt. / Aztán még két tepsivel sütöttek, mert december 22. előtt elfogyott az első adag. / A gyerekek még a Karácsony előtti utolsó hétvégén is voltak lovagolni a nagy hideg ellenére, nagyon élvezték, főleg az önálló köröket. / Megsütöttem életem első baracklekváros linzerét, ami kicsit megbarnult, de ebből is tanultam (a linzertészta 60 másodperc alatt is jelentős változásokon tud keresztülmenni). / Katával igazán hatékonyak voltunk a Karácsony mindenféle szervezni valójával kapcsolatban, gyakorlatilag egy hét alatt minden elintéztünk. / Karácsony este három Mikulás is vendégeskedett nálunk. / Megtartottuk az első itthoni billiárd és íjász (ork vadász) találkozókat, mindkettőt nagy sikerrel. / Kiderült, hogy Gergő szereti a csokikrémet. Lehet, hogy ezt eddig is sejtettük. / 27-én elutaztunk Gabiékkal Egerszalókra meglátogatni az ottani fürdőt, valamit a demjéni barlangfürdőt a vizet kedvelő aprónép igen nagy örömére (sajnos a fürdőkbe nem vittünk fotótechnikát). / Attilával, Balázzsal és Petivel szuper Catan telepesei partit tartottunk a vendégházban, rengeteg nevetéssel kísérve. / Szarvascombot sütöttünk. / Az óévet Petráékkal búcsúztattuk, (nálam csak az újévi reggeliről van fotó).

Téli cinketempó

Nálunk is letette első látható lábnyomait a tél, és nem arra a minimális égből hullott darára gondolok, ami néhány napja esett, hanem a jégvirágra, ami reggelre lesz a fákon, meg mindenen ami a talajszint felett van. Tudom, hogy 3-4 poszttal ezelőtt is voltak téli fotók, de hát ez van. A tél még azt is hozta magával, hogy beindult nálunk is a cinketempó és komoly ütemben fogynak a napraforgó készleteink. Általában 7-9 madárka jár táncot a barackfa ágain, onnan csapnak le a saját készítésű kajaellátóra. A téli fotók alatt meg is lehet lesni őket akcióban. Vigyázat, jópofák!

… és akkor itt látható a cinketempó 🙂

Peti adventi kórus fellépése

Csütörtökön volt alkalmunk először hallani Petit a kórussal, amelyben szeptember óta énekel. A Kodály Iskola kórus hangversenyében az Antanténusz Gyermekkar volt a másodiknak fellépő kórus, Petit a fiúk között találjátok majd a rendezői jobboldal első sorában. A videó kicsit remegős, mert telefonnal készült és Balázs az ölemben ülve folyamatosan izgett-mozgott, néha kommentálta is az eseményeket 🙂 A hangminőség azonban élvezhető, jó szórakozást hozzá!

közös reggeli

Gergő már a nagyokkal tolja a reggelit fél hétkor. Nem kis erőfeszítésébe telik, de nem is enged senkit a tányérja vagy kanala közelébe, keményen megküzd minden egyes golyóért, amit sikerül elszállítani a szájáig 🙂

Később kivette a szemetesből a literes vaníliás joghurt vödröt, és könyékig benne turkálva kitörölte és lenyalta a maradékot, nehogy kárba vesszen…