4 fiú a Balatonon

Az együtt töltött balatoni hétvége során csak a telefonommal tudtam fotózni, de a jobban sikerülteket most itt megtekinthetitek.

A köves képeken Peti tavalyi nagy vállalkozása kezd megújulni, amely üzleti alapvetése az, hogy “kedvező áron” beszerzett kavicsokat és köveket árul gyanútlan ismerősöknek. Szerencsére sikerült vele megbeszélni, hogy mi lenne, ha inkább karitatív jelleggel díjmentesen adná a kavicsokat a rászorulóknak. A képeken a kialakított kőbolt látható.

Gábor jóvoltából a srácok hatalmas pecázáson is részt vettek, főleg a kifogott halak mérete volt hatalmas, ahogy ez a képeken látható is. Azt hiszem Bence volt a legeredményesebb 4 halacskával. Bár felmerült az ötlet, hogy 2-3 évig nevelgetjük a halakat, amely idő alatt a duplájára nőttek volna, de aztán inkább visszaengedték őket a vízbe.

Zárásnak: még olyan probléma is felmerült vasárnap, hogy a fiúk kevesellték(!) a rántott húst, mivel befalták az összeset és Marci vezetésével jöttek, hogy akkor még kérik a következő adagokat is 🙂

zsályás-citromos pisztráng

Ez a kaja mehetne a gyorsan valami finomat rovatba is, ha lenne olyan.

A pisztrángot tisztítás után kissé beirdaltam, enyhén sóztam. A került beléjük egy-egy citromkarika félbevágva, aztán kívül-belül bekentem szárított zsályával elkevert olívaolajjal, és ment is a sütőbe.

Nagyon gyors és nagyon jó ízű, vaj puhaságú ebéd lett belőle. Közben alatta megsült a köret is, éljen a légkeverés! 🙂

Peti szerint citrom nélkül finomabb lett volna, de azért egy fél hallal elbánt, Balázs az egyszerűség kedvéért bojkottálta a fogyasztását, bár az előkészítésnél még lelkes segítség volt. No, majd legközelebb.

Gergő 5-6. napja

No meg persze nekünk a 2-3.  vele. A régi kórházi protokoll szerint csak ma délután jöhetett volna haza velünk.

A család gyorsan összecsiszolódott, mindig van valaki, aki a kicsivel foglalkozik, persze azért Anyáját igényli a legtöbbet, mert mégis csak ő szállítja a tejecskét. A fiúk ugranak minden rezdülésére, igazán figyelmes és szerető nagytesók!

Evések között pociállapottól függő a nyugalom, természetesen szeret kézben lenni, de ha megvan a három telerakott pelenka, mint például tegnap éjjel, akkor gombnyomásra elájul Gergő.

A kórháztól a saját ágyig

Úgy is írhatnánk, hogy Gergő első három napja. Kicsit már késő van, de eddig a babázás elsőbbséget élvezett. Most már mindenki alszik a saját ágyában, így gyorsan feltöltöm a képeket is, aztán csatlakozom hozzájuk.

Infók meg ilyesmik majd holnap, most csak annyit, hogy mindenki nagyon jól van és nagyon boldog no meg nagyon fáradt, és ez így jó!

Szép álmokat kívánunk mindenkinek!

3 fiú 1 képen

Ma dél körül végre együtt volt a család! Mindenki nagyon örült a többieknek, de legjobban talán Kata a nagy lovaknak, már nagyon hiányoztak neki. Gergő elegáns nyugalommal fogadta testvéreit, teljesen abban sem vagyok biztos, hogy észrevett minket 🙂

Nagy volt a “dolgozói” mozgás, így most maradt a hivatalos verzió meg az üvegfal. Elég huzatos is volt a folyosó, így az ajtót is be kellett csukni, de Kata kijött hozzánk.Balázs meg is jegyezte nagy tudományosan, hogy tudniillik “azért van huzat, hogy a babák meg ne fázzanak”.

Azért majd este is megyünk még vissza, próbálunk akkor is fotózni!