Moneyball (2011)

Kezdjük ott, hogy nem szeretem a baseballt. Vagyis inkább mondjuk úgy, hogy fogalmam sincs, mi az a baseball. (Jó, tudom, hogy egy labdajáték, amire az amerikaik állati büszkék, mert ők találták ki, és kb. senki más nem képes felfogni, mit is csinálnak a pályán a játékosok). A lényeg az, hogy innen nézve egy első ránézésre kifejezetten erről szóló film mégis nagyon tetszett, az már önmagában sokat mond a film értékeiről. Moneyball (2011) részletei…

váltóláz

Mármint nem a hagyományos értelemben, hanem a gyereket váltó láz. Egyik gyerekből ki, a másikba be. Peti már itthon alszik, miután az óvodából telefonáltak, hogy 39 fok és nem érzi jól magát…

Balázzsal reggel voltunk a doktornéninél, aki enyhe torokpirosságon kívül mást nem állapított meg, így javasolta, hogy maradjunk a tüneti kezelésnél és szerdától menjen közösségbe. Itthon jó hangulata volt, szépen evett, sokat ivott, és 4-5 alkalommal is a bilibe pisilt, teljesen magától, nem kell kérdezgetni. A nagyobb projekten még van mit finomítani, de lépésekben lehet biztosan haladni 🙂

Peti reggel még minden gond nélkül szokásos formában kelt, aztán bent a délelőtt folyamán hatalmasodott el rajta a láz, fél 1 körül telefonáltak, hogy hazahozhatnánk.

Most mindketten alszanak, aztán majd látjuk, Petinél mennyire lesz komoly a dolog.

a leghosszabb legrövidebb GoT regény

A Feast for Crows. Befejeztem. Nem mondom, az utolsó 50 oldalban megint kezdett magára találni a szerző, de az addigiak darabosra sikerültek, néhol már (imo) feleslegesen foglalkozott történetszálakkal, karakterekkel. Lehet, hogy ez később visszaköszön, de egyelőre sehová sem tudom tenni őket. No mindegy, hirtelen vége lett a könyvnek, pont amikor kezdett újra érdekessé válni… a leghosszabb legrövidebb GoT regény részletei…

lovasfarm

Az óvoda kezdeményezésére Peti kirándulni volt egy lovasfarmon, ahová Balázs és Kata is elkísérte. Mivel telefonos segítségkérés hatására (a telefon itthon maradt, kölcsön telefon) utánuk vittem a fényképezőgépet, így képek is készültek.

Bár Peti is nagyon jól érezte magát, azért igazán Balázs volt elemében, hiszen a lovak mégis csak az ő “terepe”… lovasfarm részletei…