közös reggeli

Gergő már a nagyokkal tolja a reggelit fél hétkor. Nem kis erőfeszítésébe telik, de nem is enged senkit a tányérja vagy kanala közelébe, keményen megküzd minden egyes golyóért, amit sikerül elszállítani a szájáig 🙂

Később kivette a szemetesből a literes vaníliás joghurt vödröt, és könyékig benne turkálva kitörölte és lenyalta a maradékot, nehogy kárba vesszen…

minden fehér

Nálunk is sok hó esett, és fehérbe borította a házat és az udvart, még ma is hatalmas pelyhekben hullott. Az utca is szép fehér maradt, mert csak kevés autó jár erre. Így pont kapóra jött a legutóbbi körben kiszállított szánkó is, a fiúk felváltva húzták egymást és Gergőt, meg persze azért mi is besegítettünk nekik. Készült egy hóemberke is, amihez nagyon komoly lapátokat és dömpert is használtak a szorgos építők, de sajnos a hó por jellege miatt nem nagyon akart összeállni. A fagynak köszönhetően viszont tart, most is őrzi a kertet 🙂

házból iskolába start

Ma indult az iskola, bár az érintettek közül senki nem várta nagyon. (Mondjuk nem is panaszkodtak, csak Peti mondta, hogy milyen rövid volt a szünet, nem is volt ideje erre meg arra.)

Egyben ugye tesztüzem is volt a mai nap, hogy majd hogyan és mennyi idő alatt jutnak el a suliba a gyerekek. A telefonom ébresztőjét szundi helyett sikeresen lekapcsoltam, így 26 perccel a tervezett időnél később keltünk, de így is sikerült 7:08-kor elindulni és 7:30-ra már az iskolánál voltak, ami szerintem teljesen jó idő. 10 perccel hamarabb indulva még jobb is lehetett volna, de nem első nap kell rekordokat dönteni.

Gergő lazára vette a reggelt és csak 8:45-kor ébredt, amikor is egyből nekikezdett sűrű berregés közepette a tegnap kapott kisautók tesztelésének. Lássuk be, valakinek ezt a munkát is el kell végeznie!

Jó munkakezdést mindenkinek!