Ma hármasban vacsoráztunk, miután a fiúk végeztek a fürdéssel és Kata elment zumbázni. Amíg a gyerekek ették a májasos kenyeret zöldpaprikával, addig én készítgettem Katának a salátát, amiből majd eszik egy kicsit ha hazaért, meg holnapi ebédre is szánom…
Került bele persze saláta jó sok, meg kis retek, paradicsom, paprika, só, frissen őrölt bors, szezám és olíva olaj. Ami viszont a lényeg, hogy kukoricát is bontottam hozzá. Balázs rögtön jelentkezett, hogy ő akkor nem kér több kenyeret, hanem kukoricát enne inkább csak úgy magában. A salátába amúgy sem tettem volna bele mindet, tehát nekiállt, nem is tartott sokáig.
Miután kivégezte, még kért volna, de addigra a többit már beleforgattam a zöldségek, tépett salátalevelek közé. Gyanakodva dugta az orrát a salátástál közelébe, és a következő beszélgetés hangzott el.
B: Ezt is megkóstolhatom?
Á: Persze, ha van kedved.
B: De nem fog megcsípni?
Á: Nem tettem bele semmi csípőset, nyugodtan kóstold meg.
B: De a bölcsiben is szoktam látni bogarat a bokorban!
Kóstolni ezek után persze nem kóstolt, és szerintem holnap azt fogja mesélni a bölcsiben a többieknek, hogy nálunk otthon megesszük a bokrot is.
Bogarastól!
“Eb aki a bokrot meg nem eszi!” (Pontatlan idézet Mátyás király meséiből)