Balázs ma reggeli után szokása szerint megkereste a cumiját és betömte a szájába. Anyukája mondta neki, hogy ki kellene már dobni a kukába azt a cumit, mert annyira szétrágta. Balázs erre egy “Jó!” felkiáltással odasétált a szemeteshez, és kidobta a cumiját…
Néztünk, de nem szóltunk semmit. Szépen felöltöztünk, elindultunk a bölcsi/ovi irányba. Tudni kell, hogy tegnap délután Balázs megbeszélte Andi nénivel, hogy ma szépen beszalad a csoportszobába, nem lesz sírás meg ilyesmi. Ezt persze már korábban is többször megbeszélték, tehát nagy csodára nem számítottam.
Miután kisdzsekit, utcai szandált levettük elérkezett a kényes pillanat, a bevonulás ideje. Ilyenkor szokott kezdődni a sírós program, eddig soha nincs semmi gondja. Most alig vontatottan odasétált az ajtóhoz, és közben a maciját szorongatva feltette a 100 forintos kérdést: “Apa, és a cumikám hó’ van?”
Na, gondoltam, most azonnal kitör a balhé, kész, mehetek a DM-be cumit venni, mert itt különben egész nap zokogás lesz. Mondom neki óvatosan, hogy hát azt ő otthon kidobta a kukába. De Balázs ezt is elintézte egy laza “Ja, jó.” reakcióval, adott egy puszit és bevonult a munkahelyére.
Tulajdonkeppen jo vagy rossz erzes, hogy mar nagy fiaitok vannak? 🙂
Tulajdonképpen érzek itt a kérdésed körül némi elégedettséget 🙂
Amúgy teljesen jogos, nem tudom eldönteni, de valószínűleg nem véletlen, hogy így érez az ember a gyerekeivel kapcsolatban. Jó is, és rossz is, de mivel a gyakorlat azt mutatja, hogy előbb-utóbb felnőnek, így inkább örülök neki, talán azzal járok a legjobban.