Zodiac (2007)

Bűnügyi eset megoldásával kísérleteznek ebben a filmben, olyanok is, akinek szakmájuk, meg olyan, is akinek nem. David Fincher tálalásában. Nálam eléggé telibe talált. Jó film, viszont nem rövid, tehát rá kell szánni az időt. Érdemes egyben nézni, mert különben elvész az ember a részletek között.

Nagyon jó színészekkel (Gyllenhaal, Ruffalo, Downey Jr), akiknek szerencsére jut idejük a karakterükre. Bőven fordít időt a film arra, hogy elmerülhessünk a 70-es évek San Francisco-jában. Ha tehát pörgős filmet kerestek, ne ezt válasszátok. Ha érdekes, élő emberekkel teli, szépen építkező filmet szeretnétek, ami nem a szabványunalmas utcai lövöldözésben végez a sorozatgyilkossal, akkor ajánlom. Összetett, nem kevés időn átívelő történetszálakat rendeztek az alkotók össze egy filmbe úgy, hogy mégis működik.

Érdekesség: nincs mobilkommunikáció (ugye ’68-ból indulunk, ha jól emlékszem). Egyszerűen nincs. Hány ponton jutott eszembe, hogy milyen elképzelhetetlen lenne ma sok minden, ami a filmben megtörténik, csak azért, mert mindenkinél lenne telefon. Ez csak azért lehet így felvetni, mert a film abszolút két lábbal áll a földön, tehát el lehet gondolkozni ilyesmiken. Az egyéb nyomozásban használt technológiákra, amik szintén nem álltak rendelkezésre (pl. DNS-teszt jut eszembe) már ne is beszéljünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük