volánnap

Szombaton meglátogattuk a tőserdei kempinget, mert ott tartotta éves nagygyűlését a kunsági volánosok krémje. Kata minimálisan hivatali formában is tevékenykedett (kihelyeztünk 2 kijárat táblát), de elsősorban a gyerekekről szólt ez a nap. Képes beszámoló…

Ha jól emlékszem, akkor nem sokkal 11:00 előtt értünk ki, és valamivel később Apu is megérkezett a másik két fiúval, még az első gokart lehetőségre vártunk akkor. Miután precízen elhelyeztük a kijárat táblákat, és megnyugodtunk, hogy a pörkölt rendben készül a bográcsokban, belevetettük magunkat a mindenféle gyermekprogramok közé.

Ez főleg sok-sok sorban állást jelentett, néha felnőtteket meghazudtoló módon nyomuló, tolakodó gyerekek között, de azért jó volt. Ilyeneket csináltunk:

  • rajzoltunk
  • lufikardokat szereztünk, melyek hosszabb-rövidebb ideig bírták a strapát
  • festettünk is
  • volt, aki gyurmázott is
  • ettünk finomságokat, itthon sütött pogácsát, kekszet, gyümölcsöt
  • egyesek orrát nem hagyta nyugodni, hogy körülötte 24 bográcsban készülnek az ételek 🙂
  • arcfestést kértünk, illetve 3 gyermek is sorba állt a csapatból, de kettő menet közben feladta
  • sátorköteleket is ráncigáltunk, ami nagyszerű játéknak bizonyult
  • erdőben kommandóztunk

Végül az egész programot zártuk az irodai csapat bográcsából merített marhapörkölttel és a Kata által készített pudingos sütivel. Mivel addigra mindenki (gyerek és felnőtt is) kellőképpen kikészült, csomagoltunk és indultunk tovább.

A képek Apu jóvoltából (nem mind, a teljes galériát majd a szeptemberi csomagban biztosan megosztja):

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük