The Fate of the Dwarves

The Fate of the Dwarves

Hát ezt persze csak annak, aki olvasta a többit is, vagy legalább az elsőt.

Ez ugye sorban a negyedik és egyben utolsó könyv, tehát érthetően nagy várakozással ültem neki, mint általában a záró daraboknak szokott az ember. Igazából nem is lepődtem meg: persze ez nem azt jelenti, kitaláltam előre, mi történik majd, hanem azt, hogy mint könyv, olyan lett, amilyet vártam. Nagyon jól szórakoztam, ugye minden részlet érdekel a megkedvelt karakterek életéből, tehát végig lekötött, de azért nem sikerült megismételni az első kötet színvonalát.

A történetből nem lövök le semmit, aki az előző végére még emlékszik, az úgy is tudja, hogyan kezdődik  ez, hiszen volt egy kis előzetes a könyv végén a zárókötet első fejezetéből. Mivel 250 évvel vagyunk a 3. könyv után, nem meglepő, hogy az összes ember karakter már régen alulról szagolja az ibolyát, ezért például az a rész különösen tetszett az a megoldás, ahogyan egyiküket mégis “teljes” valójában szerepelteti az író.

Összességében a könyv hozzátesz az eddigi történetszálhoz, bár nem építkezik túl erősen az idáig vezető eseményekre a fő vonal, de mégis sok ponton köt a múlt apróságaihoz, amivel jó hangulatot teremt.

Két dologgal voltam csak kicsit elégedetlen, amikor letettem a könyvet. Az egyik, hogy egy az egész történetet jóformán a legutolsó oldalig végigkísérő, folyamatosan és ügyesen életben tartott “téma” a végén minden súly nélkül oldódik fel, továbbá hogy a törpék végzetéről … no ezt majd inkább ha olvastátok 🙂

Jó olvasást!

The Fate of the Dwarves
The Fate of the Dwarves

3 hozzászólás “The Fate of the Dwarves” bejegyzéshez

  1. Kb. 10%-nál tartok, ugyanis fontossági sorrend csere történt az olvasnivalók listáján. 🙂
    Gondoltam, a középföldi törpék (és hobbit) után miért ne következhetne Mr. Goldhand rejtélye… 😉

    1. Aputól van, mint a többi is 🙂

      Küldtem Neked egy emailt az előbb, így már neked is van!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük