A május jó idő szempontjából nem nagyon erőlteti magát, vagy fogjuk fel úgy, pont májusi idő van? Aranyat érő eső, meg ilyesmi. Mindegy, amúgy is a videókat rendezgetve botlottam ebbe a darabba, ami félig feldolgozott állapotban volt még csak. Most elkészült az archiválható változat, és ennek örömére mindenkit, akinek kedve és ideje engedi egy kis hajókázásra invitálok a Tisza-tó varázslatos zöld világába:
(a videó 720p, váltsatok HD-re jobb alul a kis fogaskeréken)
Akinek esetleg megjött a kedve fotólapozgatásra is a fenti témában, az ide kattintson!
Múlt hét vasárnap délután a fiúk egy Petivel egykorú, közös volt ovis csoporttársuk szülinapi bulijába voltak hivatalosak a Csalánosi parkerdőbe.
Az ajándékozást még a parkolóban megejtették, hogy azt már ne kelljen az erdőbe be, majd onnan kicipelni. Nem volt túl meleg, de szerintem viszonylag jó idő volt, az összes fiúk és az egy kis lánytestvér lelkesen szaladt előre.
Volt mindenféle megtervezett játék, lufitaposás, rejtett kincskeresés és persze torta (nagyon finom), meg rengeteg szaladgálás, dombról legurulás, stb. A tortázást még pont megúsztuk eső nélkül, de szinte rögtön utána be kellett húzódni a környék egyetlen fedett pontjára. Szerencsére nem tartott sokáig, így sötétedésig tudtunk maradni. A srácok hullafáradtak voltak, mire itthon kiszálltak az autóból, nem kellett ringatni őket.
Tegnap este kicsivel 6 előtt hazaértünk a bükkzsérci kirándulással egybekötött szilveszterezésről, és most azt gondolom, hogy a résztvevők nagy része jövőre is itt képzeli el az évzárást. Más szóval nagyon jól sikerült a program, volt kis túra, játék, evés-ivás, bolondozás, környezetváltozás, minden ami kell a jó kikapcsolódáshoz. Bükkzsérc 2013 és B.Ú.É.K. mindenkinek!! részletei…
Az idei ősz talán utolsó nyári hétvégéjét családilag, de nagy társaságban, Orfűn és környékén töltöttük. Attila szervezett nagyobb kiránduló csoportot az ilyenkor szokásos baráti társaságukból, és hozzájuk csatlakoztunk most mi is. A terv az volt, hogy mindenki visz sok-sok kaját és piát, napközben lejárjuk a lábunkat, esténként pedig mindent elfogyasztunk, hogy a másnapi járás könnyebben menjen. Azt gondolom, hogy maradéktalanul sikerült is teljesíteni a kitűzött célokat, még ha Attila kicsit elégedetlen is volt a letudott távokkal, az esti programokra szerintem ő sem panaszkodott.
Kecskemétről pénteken este hatkor sikerült elindulni, és Pécsen átautózva, na meg a Mecseken, sikeresen meg is érkeztünk Orfűre. A hegyen való átkeléskor már teljesen sötét volt, és a fiúk, de főleg Peti, nagyon rettegtek attól, hogy mi történik, ha véltelnül ott ragadunk a hegy tetején, és alig várták, hogy mikor indul már lefelé az út. Bár Orfűt 2 óra 50 perc alatt elértük, ott azért legalább további 20 percig tartott, mire sikerült megtalálni az egyik házat, ahol a társaság gyülekezett. (Mivel egy házban nem fértünk volna el, így Attillával és Gabival mi egy másik, kisebb házban aludtunk.)
itt aludtunk, és ez az a bizonyos kapu
Körülbelül itt következett az este fénypontja, amikor ugye az ember megérkezik valahová hosszú út után, a gyerekek már teljesen szétestek, alig várták, hogy kiszállhassanak, szóval, már csak egy kis pálinka és vacsora van hátra, gondoltam. Na de én inkább ezt a pillanatot használtam fel arra, hogy a kisebb ház kapuján (jó, tényleg szűk volt) kitolatva letörjem a baloldali visszapillantót. Reccs. Biztos nem kell leírnom, hogy egy kicsit feszült lettem ettől, főleg, hogy ilyen hülye módon tört le. No mindegy. Azóta már vettem helyette másikat, kemény 4.500 Ft volt, meg 3 csavar ki-be, szóval nem kellett volna miatta mérgelődni, de akkor és ott ez volt a pont az i-n. Sebaj, innentől szerencsére már csak szép és jó dolgok történtek a hétvégén, szóval előre letudtunk minden kellemetlenséget 🙂
Szombat reggel aztán frissen keltünk, nyári reggeli meleg volt, így kint a hátsó udvarban kávéztunk, élveztük a napsütést. Szendvicseket gyártottunk, amihez kenyeret, sült husit, sajtot és sok-sok zöldséget vittünk. Megtöltötük a teás palackokat és flaskákat, betáraztuk a söröket, aztán nekivágtunk.
ez már vasárnap reggel, mert szombaton nem fotóztunk itt, de akkor is ilyen idő volt
Eredetileg (ha jól tudom) egy heggyel többet mentünk volna, mint amit végül teljesítettünk (15 km-re csökkent), így azonban a pálos kolostorrom volt az aznapi túra legtávolabbi pontja, onnan bár már más úton de visszafelé kanyarodtunk. Az út első szakasza persze a tó mellett vezetett, ami gyönyörű szép. Érdekes, hogy amikor itt voltunk korábban (Peti talán 2 éves volt), akkor semmilyen emlékem nincs magával a tóval kapcsolatban. Most viszont megfigyeltem, milyen kitűnő futópálya vezet körbe mellette, szóval ide legközelebb kötelező a futócipő is 🙂
Azt mondani sem kell, hogy az őszi erdő természetesen ezer színben pompázott, amit majd Kata fotói is megmutatnak (galéria link majd a végén). Az utat Peti már nagyon nagyfiúsan, szinte mindig elől haladva teljesítette. Balázssal még többször merült fel az elvesztett motiváció problémája, amikor rá-ráunt a számára céltalannak tűnő gyaloglásra, de egy kis türelemmel/nyakbaültetéssel mindig újra lehetett csiholni a lelkesedését. Szerintem ő is nagyon élvezte.
nagyon lelkesek voltak, mindent ki akartak próbálni, aminek nagyon örültem
Útközben meg-megálltunk enni-inni, de csak rövid időre, tehát szinte egész nap talpon voltunk, így mire estére visszaértünk a nagyobb házhoz, már senki nem panaszkodott, hogy le kell ülnie 🙂 Annyira, hogy a tűzgyújtás és a hússütögetés is csak szépen lassan keltette fel a közösségi érdeklődést. Balázs estére már fáradt volt, főleg csak a szintén lemerült kutyust kergette, de Peti nagyon aktív társasági életet élt. Lazán beszélgetett mindenkivel, tudta a neveket, pedig tőlünk sosem kérdezte, ki-kicsoda. A kint sütögető társaságot folyamatosan ellátta mindennel, amire csak szükségük volt.
hiányos felszereléssel is megoldottuk a tűzgyújtást, hiába, a gyakorlat 🙂
Mire visszaértünk a saját házikónkba, már nem nagyon kellett altatni őket. Másnapra az abaligeti barlang volt betervezve, így a reggeli program ismétlése után arra vettük az utat. Ez egy jóval könnyebb és rövid túra volt, de Balázst arányosan többször kellett szállítmányozni, főleg az elején. A vasárnapi lendülete neki csak kicsit később indult be. Útköben láttuk, ahogy éppen aratnak egy hatalmas kukoricatáblát, ami azért volt érdekes, mert visszafelé a frissenn learatott táblán vágtunk át, amit a srácok nagyon élveztek, és mondjuk mi sem jártunk még ilyen helyen.
sokat gyűjtöttek, amit Peti kitartóan cipelt is, de végül gyújtós lett belőle a cserépkályhába
Miután csatárláncban átcsörtettünk a kunkoricatáblán, már csak egy rövid erdősáv választott el minket a tótól, amely mellett negyedszer végigsétálva el is értük a kirándulós hétvége záró pontját. A nagyobb ház teraszán még egyszer összegyűltünk, a sofőröket leszámítva még folyt egy kis italozás, elfogyott némi whisky, aztán lassan mindenki (majdnem) elindult hazafelé. Még visszasétáltunk a kisházhoz (kb. 1 km-re a nagytól), bepakoltuk a csomagokat az autóba. Gabiék egy másik családdal még vasárnap estére ottmaradtak, mi pedig valamivel 5 óra után elindultunk, hogy ismét nekivágjunk a mecseki emelkedőnek és Pécsre átérve ráforduéljunk a hazafelé vezető 6-os útra.
Balázs megvárta még az Orfű vége táblát, Peti pedig azt, amíg Pécset elérve kijutottunk az erdős-kanyargós útról. Onnantól kezdve hazáig aludtak mind a ketten. Nagyon jól éreztük magunkat, ismétlésre benevezünk!
A hétvégén készült képek itt lapozhatók át: Orfű 2013 >>
Ma szerintem már hagyományőrzőnek mondható kirándulást tettünk Ópusztaszeren, amin az egész család nagyon jól érezte magát. Ehhez hozzájárult persze a szép őszi idő is, de főleg az,hogy Forod Mártiék is velünk tartzottak, így a fiúknak nem mellettünk kellett “unatkoznia”.
A 10:30-kor kezdődő körkép menetre volt foglalásunk, és természetesen sikerült is megérkezni kb. 10:23-ra, így besietve még várnunk is kellett, mire az előző csoport kivonult. Bár nem együtt indultunk, a parkolóban Mártiék is utolértek minket, így be mér együtt mentünk. Illetve szaladtunk, mert a gyerekek onnantól kezdve csak futva tudtak menni mindenhová. Kivételt csak Janka képezett, de mivel csak most lesz 2 éves, neki még elnézhető volt a lassabb tempó. Viszont egész nap ment, délután három előtt valamivel került csak babakocsiba.
Elemózsiát itthonról csomagoltunk, tegnap esti házi kenyeret meg frissen sütött jércemellet friss zöldségekkel. Ja és persze két tepsinyi pogácsát, amit gyorsan-frissen ma reggel sütöttünk 🙂
Bár a program és a terep a szokásos volt (körkép, piknik a tó mellett, szaladgálás, állatok, lovasprogram, skanzen, még több szaladgálás, monostor falon ugrálás, fakardozás, traktormászás), ezt nem lehet megunni, és persze mindenki rendesen le is fáradt, mire fél hat körül lassan elindultunk hazafelé. Villanyautót persze most sem béreltünk, de a fiúk azért elintézték maguknak, hogy kapjanak egy kis ingyen fuvart.
Főleg erről szólt a hétvégi programunk, ami fantasztikus kaland volt a Tisza-tó csatornáin és környékén. Ez a nyár egy másik régóta betervezett és legyeztetett programja volt, Szécsi Gáborékkal készültünk rá. Nekik ez sokadik ismétlés volt (annyira, hogy még a lánykérés is itt történt, jártunk is a helyszínen szombaton), nekünk pedig első evezés és kenu út, ami mondjuk 30 percnél tovább tartott.
Nos, ez jóval tovább tartott, mert szombaton 10:15-től kb. 19:45-ig ültünk a kenukban, közben mondjuk 3-4 alkalommal volt összesen 40 perc, amikor szilárd talaj volt a lábunk alatt. Röviden összefoglalva annyi mondható el, hogy a hely és a teljes élmény is varázslatos. Ilyen társaságban pedig mindez hatványozottan igaz 🙂
Pénteken este 21:30-kor értünk Poroszlóra a gátra, már az utolsó 30 km-en együtt autózva, mert szinte percre pontosan egyszerre érkeztünk Dormándra. Némi tárgyalás után véglegessé vált, hogy sátrainkat mégsem a Delfin Kikötőben verjük fel, hanem onnan kb. 150 méterre, szintén a gát víz felőli oldalán, a szabadstrand büféje mellett, kb. 8 méterre a víztől két fa árnyékában (az árnyék persze este 10-kor már nem látszódott, viszont az eső ellen jó szolgálatot tett volna, de nem esett, vagyis amikor mégis, akkor meg a sátrak az autókban pihentek napközben).
Gyorsan terülj-terülj asztalkát varázsoltunk palacsintával, roséval, melyet hosszú beszélgetés, blues és szivarfüst kísért. A lányok valamivel hamarabb, mi Gáborral fél háromkor tértünk aludni. A vekker 7:30-kor csörgött, mégis frissen, lelkesen keltünk.
Egy tartalmas reggeli után két háromszemélyes kenut béreltünk egész napra, alaposan felszereltük túlélő eszközökkel (szendvicsek, sör, kekszek, nutellás palacsinta, pálinka, kakaós kalács, gyümölcs és rengeteg víz) és nekivágtunk.
A terv az volt, hogy az egész napot a vízen töltjük, átevezünk egészen Tiszafüredig, keresztezve az élő Tiszát, és onnan fordulunk majd vissza (ez kb. 20 km). Erre alkalmas útvonalat a Kis-Tisza csatorna biztosított, amelyről egy ponton letérve, a két oldalról a víz fölé hajló fák alatt elcsorogva megtekintettük a Porong-tavat és a helyet, ahol Zsófi igent mondott.
A kenu mozgását megszokni mondjuk egy óráig tartott, utána már sokkal jobban éreztük magunkat benne, onnantól már kaland volt az egész, olyan vadregényes környezetben haladtunk, hogy úgy éreztük magunkat, mintha valami Karl May regény lapjain haladnánk előre éppen, és a következő kanyarban majd szembe eveznek a sziú indiánok. Mindezt kiegészítette Gábor komoly helyismerete, meg a sok érdekes személyes története, élménye, ami ide kapcsolódik.
Odafelé úton szó szerint kikerült minket az eső: láttuk hátra nézve, hogy Poroszló felett már zuhog és egyre közeledik. Már kivettük a hordókból az esőkabátokat, hogy kéznél legyenek, de aztán az esőt alfújta a szél, ami így bal kéz felé került minket, majd előttünk is esett, aztán végképp búcsút intett a tájnak.
A képeket a hajók orrából a két lány készítette, minden csodás fotó az ő kitartó próbálkozásuk sikere! Azért derekasan végig eveztek is, a kép ebből a szempontból megtévesztő lehet 🙂
Hazaérkezés utánra azt terveztük, hogy vacsorára a megfáradt hajósok lecsót főznek maguknak, de mind annyi minden a “szállásunk” körül, ez sem az ígértek szerint sült el, viszont, mind minden a hétvégével kapcsolatban, végül ez sem alakulhatott volna jobban. A lecsót végül sikerült úgy megfőznöm, hogy a hazai lábos a 12 lecsúszásból egyszer sem borult ki (kicsit nagy volt neki a gázzsámoly, a kapott bogrács viszont egyrészt 25 literes volt, másrészt borzasztóan nézett ki). A lecsót Zsófinak köszönhetően itthon nem kapható, de magyar rosékkal kísértük. Összességében fenséges vacsora volt.
Reggel felmelegítettük a maradék lecsót, és minden más maradékot is az asztalra rendezve varászoltunk villáskanalas reggelit.
A vasárnapra tervezett kisebb evezős túra helyett végül a tavaly átadott Ökopark megtekintését választottuk, ami szintén egyedi élménynek bizonyult. Erről már képeket nem közlök, de mindekinek ajánlom, gyerekekkel simán egész napos program.
A lényeg, hogy annyira tetszett minden, ilyet még biztosan csinálunk, szívesen megyünk olyannal is, aki szintén ismerkedne a tiszai kenus érzéssel és biztos, hogy néhány év múlva a fiúkat is elvisszük, hogy megismerjék a magyar természet eme szerintem méltatlanul nem köztudatban lévő csodáját.
Kenus kalandunk válogatott képei (kiegészítve a Zsófitól válogatott képekkel):
Ezzel kicsit elcsúsztam, de volt egyszer egy ilyen: pünkösdi hosszúhétvége – 1. nap. Na, mostanra akkor eljutottam odáig, hogy legyen második nap is, illetve arról is beszámoló, fotók.
A napközbeni programon csak csökkentett létszámban vettünk részt, mert a fiúk a bajnokság sorsát eldöntő kézilabda meccsre készültek. Mi ott csak a meccsre éppen megérkezve, vagy talán pontosabb, hogy csak kicsit elkésve csatlakoztunk hozzájuk a szurkoló közönség soraiban. Addig azonban a budai dombokat vettük célba, és ott töltöttük a nap jó részét, főleg az erdőben sétálva, majd libegőzve és végül az erdőben szaladva, hogy időben visszaérjünk az autóhoz, mert ahogy már említettem, némileg késésbe kerültünk, már ami a mérkőzést illeti.
Ezért aztán az eredeti tervvel szakítva visszafelé is a libegőt kellett választanunk, mert így is fokozott tempóban kellett az autóhoz a visszautat megtenni. Ezt egyébként Peti és Balázs roppant élvezte, végig előreszaladva, a napközbeni egyéb tevékenységtől cseppnyi fárdtságot sem mutatva vezettek minket.
De végül mindenhová odaértünk, bár addigra Balázs elaludt út közben, és a meccs eredménye is a srácok elképzelése szerint alakult: junior bajnokként zárták ezt az évet! A mi srácaink természetesen a természet mellett a meccset is nagyon élvezték, meg azt is, amikor már vége lett és szabadon rohangálhattak a pályán, amíg folytak az előkészületek a bajnok csapat köszöntésére. 🙂
Már régóta szeretnék egy gyors összefoglalót az útról, de eddig tartott, mire sikerült. Ez is elsősorban fotós összefoglaló lesz, mert annyi minden van, hogy leírni hosszú-hosszú ideig tartana. Bár valami összefoglaló szerű született a reptéren vasárnap éjszaka, de az inkább nekünk emlékeztető. Szóval részletek majd inkább személyesen, de addig is néhány fotó.
Az látható képek nem egészen a 10%-a a teljes adagnak, nem beszélve a videókról, tehát ez inkább csak egy amolyan hangulatcsináló galéria. A képeken nem egoizmusból szerepelek többet, hanem mert a fotók 99,9%-át Kata készítette.
Majdnem eltelt az első hetünk a nyaralásból, és egyelőre (haha) roppant mód élvezzük a kikapcsolódást. Igazából csak közben érez rá az ember, hogy mennyire szükség is volt már rá… Balaton 2012 első félidő – összefoglaló részletei…
A vasárnapra tervezett kisebb evezős túra helyett végül a tavaly átadott Ökopark megtekintését választottuk, ami szintén egyedi élménynek bizonyult. Erről már képeket nem közlök, de mindekinek ajánlom, gyerekekkel simán egész napos program.
