Furcsa helyzet állt elő a bárányhimlő kapcsán: Peti ismét huzamosabban itthon van napközben, munkaidőben. Ilyen már nagyon régen nem volt, lassan két éve. Ennek a fő oka persze az, hogy szerencsére olyan keveset betegek a gyerekek, hogy nem is emlékszem, mikor volt komolyabb olyan alkalom, hogy nem tudott miatta óvodába menni…
A reggelek még a szokásos módon indulnak, Kata az első távozó, elsiet a Volánhoz, én pedig valahogy a gyerekekbe tömöm a reggelit. Ez Peti esetében nem nagy mutatvány, mert az aktuális csokis gabonapehely+hideg tej kombináció kedvéért bármely napszakban lelkesen ugrik az asztalhoz. Balázs már nem ilyen egyszerű eset, mert ő vagy hihetetlen lelkesedéssel másolja a nagytesó aznapi reggelijét, vagy éppen nem is akar semmit enni, mert neki még akkor korán van, túl közeli még az “ágyban, takaró alatt” hangulat.
A lényeg, hogy a reggelek mondhatni a szokásosak, hárman együtt, kisebb-nagyobb nehézségeket leküzdve, elindulunk az ovi-bölcsi komplexum irányába. A különös ugye az, hogy Peti a rendes menettel szemben hazafelé is ott ül az autóban. Így onnantól délutánig együtt vagyunk itthon, és sokat látom, ahogy jön-megy, intézkedik.
Persze már nem úgy, mint 3 évesen. Ha látni akarom, mi történik a lakásban, nekem kell őt megkeresnem, mert a dolgozóba “berohangálok ötpercenként, miközben apa telefonál” típusú műsor már nincs. Legfeljebb néha jelenik meg, hogy mesét szeretne nézni, esetleg a lakás túlsó feléből ordibál valami fontos üzenetet. Ez utóbbi egyre ritkább. Jól elvan, feltalálja magát, rendezi, éli a napi “munkaidejét”.
Az ebédfőzéssel még nem sikerült elkapnom a szája-ízét, de ez némileg talán betudható a bárányhimlő miatti átmeneti étvágytalanságnak is. Bár mégsem, mert a kifli, sajt, vajaskenyér, tej, stb. hideg dolgok azok jöhetnek, csak a főtt kaja nem kell neki annyira.
Délután már nem alszik, de félre megérti, hogy a felnőtteknek valamiért elvárás az, hogy ő alvást szimuláljon. Ezért tiszteletben tartja ezt a napszakot és a gyerekszobába elvonulva csendesfoglalkozást szervez magának. Az ágyában olvas, kirakózik vagy éppen mesét, gyerekzenét hallgat. Azután amikor szerinte elég idő eltelt, megjelenik és udvariasan kérdezi, hogy most már kijöhet-e, vagy még “feküdjön vissza”.
Ennek megfelelően a héten esténként nem nagyon kellett altatni őt, Balázst messze megelőzve, mélyen álomba merül, amikor a másik uraság még 2-3-szor megjelenik, hogy már pedig ő nem fog aludni. (Valamelyik este ez odáig ment, hogy kijött a konyhába, ahol mosogattam, és lefeküdt a gyékényre. Én mosogattam, ő feküdt, aztán mire befejeztem, addigra ő elaludt, a konyhapadlón.)
Maga a bárányhimlő egyébként szerencsére nem zavarja Petit, nem panaszkodik, nem is viszket a bőre, így a vakarózással sincs gond. Szépen száradnak, azt gondolom, hogy felesleges lesz a két hét karantén, de majd meglátjuk. Egyelőre annyi biztos, hogy még holnap és utána is Petis nap lesz itthon! 🙂