Peti az ovis bábfesztiválon

Ma volt Petiék óvodájában a városi bábfesztivál, ahol a helyszínt biztosító óvoda is képviselte magát egy 4 fős bábozócsoporttal, amelynek Peti is tagja volt.

A szervezés a szülők jelenlétét illetően nem volt ugyan 100%-kos, de tegnap délután csak kiderült, hogy mégis ott lehet valaki, aki megnéfelveszi a műsort. A közönség a másik nyolc óvoda által küldött szereplőkből, az ő szüleikből (ők mind ott lehettek…) és a kapcsolódó óvónénikből állt.

Petiék meséje Kandúr Berciről és a Kakaskáról szól, akik kapcsolatba keverednek a Rókával és a Mesélővel. Az első fél mondat hiányzik, mert ők voltak az utolsók, már nagyon elcsúszott a program, így felvezetés nélkül belevágtak én meg nem nyomtam elég gyorsan a gombot.

Íme a mese:

Díjazás is volt, de természetesen nem versenyszerűen, tehát minden egyes résztvevő csapatot egyenként szólítottak, és mindannyian ugyanazt az ajándékot (mesekönyv) és emléklapot kapták. Utána a kifáradt művészek mini állófogadáson vettek részt, hogy kipihenjék a fáradalmakat és a stresszt.

Az elegánsan öltözött bábozóról és legnagyobb rajongójáról készült fotó is. A fotózásnál siettem, ezért a képek témáját nézzétek, ne a fényviszonyokat.

Kandúr Berci szerepében Peti
Kandúr Berci szerepében Peti
Legnagyobb rajongó szerepében Balázs
Legnagyobb rajongó szerepében Balázs

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük