mindennapi kenyerünk

Most már szerintem mondhatom ezt.

Az utóbbi három hétben túlnyomó részt ezt a házi sütésű teljes kiőrlésű (rozsos) kenyeret esszük, és külön nagy örömömre szolgál, hogy a gyerekek is imádják. Így aztán nem fáradtság elkészíteni. A kész vekni általában egy kilós, és szépen fogy, ebben az időszakban 6 kg kenyeret sütöttem. 🙂 Ja, és egyre jobb is lesz persze minden sütéssel (szerénke vagyok).

Pénteken és a hétvégén most más jellegű elfoglaltság miatt nem sütöttem, így hétfőn bolti kenyérrel éltünk, de van még a csütörtöki sütésből, és teljes mértékben élvezhető (eltekintve attól, hogy már persze nem olyan, mint frissen, egy órával sütés után). Az tehát, hogy a régiek hetente egyszer sütöttek kenyeret egész hétre, teljesen érthető.

Mondjuk én kemence híjján nem tudok 3 kilós veknit készíteni, így marad a heti többszöri sütögetés. Amúgy a költségei röhejesek a bolti ugyanilyen hasonlónak mondott kenyérhez képest.

IMG_6407

IMG_6408

Egy gondolat “mindennapi kenyerünk” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük