iskolai családi nap

Vasárnap délután tartotta az 1. C osztály az évlezáró családi napot, ami mondjuk az iskolai évzáró kevésbé hivatalos, az iskola helyett a  gyerekekről szóló változata volt. Mi egy kicsit a többiek után értünk oda a városföldi találkozóra, de nem maradtunk le semmiről és ha jól láttam, valaki még utánunk is érkezett.

Az osztálytársak szülőkkel és testvérekkel bővítve a délutáni tanítónéni kertjében gyülekeztek, mindenki hozott valami rágni- vagy innivalót, és ment a fára mászás (egyszerre 11-en is voltak szegény fán), kertben szaladgálás és minden egyéb szabadtéri móka. Itt csak az egy fotó készült a fán kapaszkodó sokadalomról. Sajnos csak telefonnal tudtam képeket készíteni, mert az aksik felmondták a szolgálatot.

2014-06-22 16.25.14

Innen sétáltunk át kb. fél óra múlva a városföldi “szabadidő központba”, ahol volt füvesített nagy focipálya, klassz játszótér, strandröpi pálya és árnyékos padok, asztalok. A legnagyobb sláger a nagy hálós hinta volt, a képek nem mondanak el mindent, mert hajtottam őket úgy is, hogy tízen ültek rajta, és kilengéskor majdnem függőlegesen állt… volt visítás rendesen. Azt üvöltötték kórusban, hogy “Magasabbraaaa!!!” 🙂

2014-06-22 18.41.47

Átcipeltük a büféasztalról megmaradt dolgokat, illetve ide rendeltük a pizzákat is, amik se perc alatt eltűntek a kiéhezett gyerekbendőkben. Folyadék volt csak egy kicsit kevés, senki nem gondolta végig, hogy a 40-50 (?) gyerek és a felnőttek a meleg nyári délutánban mennyire lesznek szomjasak, de azért nem volt vészes a helyzet.

2014-06-22 18.19.34

Négyen apukák azt is kitaláltuk, hogy mi majd elmegyünk szépen hátra strandröpizni egy kicsit. Hát körülbelül 3 labdaérintés után már húszan voltunk a pályán és elég sokáig tartott az érdeklődés ahhoz képest, hogy tulajdonképpen egyérintőnek is hívhattuk volna a játékot, de azért jól szórakozott a sokaság.

Petinek annyira tetszett a dolog, hogy a tömeg távozása után még Levivel maradtak is egy kicsit és azt játszották, hogy röplabdáznak.  Balázs közben mezítláb körbe verseny-futottuk a focipályát, amit éppen locsolt a locsolórendszer.

2014-06-22 18.00.37

Az utolsók között jöttünk el valamivel hét óra után. Mindenki egyetértett vele, hogy az ismétlés kötelező és talán az iskolakezdés előtt is praktikus lenne egy ilyen esemény, hogy ott essenek először egymásnak a kis másodikosok, ne az első tanítási napon (bár a tanítónéni szerint úgyis kb. 1 hét lesz, mire majd kezdeni lehet velük valamit az iskolában 🙂 ).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük