El Vendedor De Humo

Lehet, hogy már mindenki látta, de nekem csak tegnap sikerült, és mivel nagyon jól szórakoztam rajta, gondoltam megosztom itt, hátha mást is mosolyra fakaszt. Kis animált rövidfilm, ami ugyan nem szinkronizált, de mivel egy szót sem beszélnek benne, ez nem olyan nagy gond, tehát bátran ajánlom mindenkinek. A fiúknak is nagyon tetszett.

Layer Cake (2004)

Megállapítottam, hogy az angolok még mindig nagyon értenek a stílusos bűnügyi filmek készítéséhez. Mondjuk a megállapítás ebben a formában nem biztos, hogy helytálló, mert a film már 8 éves. Ez azonban cseppet sem von le az értékeiből, sőt. A történetről különösebben sokat nem érdemes elmondani, mert annak csavarjai viszik előre a filmet, meg persze a fantasztikus alakítások, a kiváló vágások, kamerabeállítások és a zene finom adagolása.

Összességében régen szórakoztam ilyen jól filmen, amiben minden a helyén volt. Az egyik plusz ráadás ajándék Dumbledore professzor civilben. Szerepel még James Bond, amikor még nem volt az (ez a Casino Royale előtti utolsó filmje, 1-2 jelenet már adja a hangulatot, amiért 2 évvel később megkapta a szerepet) A sok jó színész miatt eredeti nyelven ajánlom, bár ezzel gondolom senkit nem lepek meg 🙂

Még egy fontos értéket kiemelnék: volt 1-2 csavar a filmben, ami meglepetésként jött, és ez szerintem ma már nagy dolog. Amikor nézitek, tudjátok majd, melyik jelenet(ek)re gondolok most.

Layer Cake
Layer Cake

The Fate of the Dwarves

Hát ezt persze csak annak, aki olvasta a többit is, vagy legalább az elsőt.

Ez ugye sorban a negyedik és egyben utolsó könyv, tehát érthetően nagy várakozással ültem neki, mint általában a záró daraboknak szokott az ember. Igazából nem is lepődtem meg: persze ez nem azt jelenti, kitaláltam előre, mi történik majd, hanem azt, hogy mint könyv, olyan lett, amilyet vártam. Nagyon jól szórakoztam, ugye minden részlet érdekel a megkedvelt karakterek életéből, tehát végig lekötött, de azért nem sikerült megismételni az első kötet színvonalát.

A történetből nem lövök le semmit, aki az előző végére még emlékszik, az úgy is tudja, hogyan kezdődik  ez, hiszen volt egy kis előzetes a könyv végén a zárókötet első fejezetéből. Mivel 250 évvel vagyunk a 3. könyv után, nem meglepő, hogy az összes ember karakter már régen alulról szagolja az ibolyát, ezért például az a rész különösen tetszett az a megoldás, ahogyan egyiküket mégis “teljes” valójában szerepelteti az író.

Összességében a könyv hozzátesz az eddigi történetszálhoz, bár nem építkezik túl erősen az idáig vezető eseményekre a fő vonal, de mégis sok ponton köt a múlt apróságaihoz, amivel jó hangulatot teremt.

Két dologgal voltam csak kicsit elégedetlen, amikor letettem a könyvet. Az egyik, hogy egy az egész történetet jóformán a legutolsó oldalig végigkísérő, folyamatosan és ügyesen életben tartott “téma” a végén minden súly nélkül oldódik fel, továbbá hogy a törpék végzetéről … no ezt majd inkább ha olvastátok 🙂

Jó olvasást!

The Fate of the Dwarves
The Fate of the Dwarves

postproduction – The Hobbit

Amikor már azt gondolnánk, hogy mindent láttunk. Például biztos, hogy a film zenéjére sosem gondolok többet csak úgy, hogy az is klassz volt. Azt látni, hogy egy-egy ismerősen csengő dallamban 93 ember vesz részt … és akkor ők még csak a zenészek.

Még midig elég felfoghatatlan, hogy kb. 1000 ember (persze nem állandóan) 3 teljes évig dolgozott azon, hogy láthassuk ezt a csodálatos mesét. Jó, három teljes estés mozi születik ennyi időt alatt, illetve mégsem, mert azért a másik két film utómunkálatai majd csak jövőre kezdődnek. Ha hihetünk Jacksonnak, akkor az első  film is csak a premier előtt 2 nappal kerül dobozba.

És akkor a lényeg, az új videóblog az utómunkálatokról (gondolom egyben az utolsó ehhez a filmhez):

Looper (2012)

Nos, megint egy film, amit csak ajánlani tudok, nekem nagyon bejött. Az alapján, amit előzetesen tudtam róla, arra számítottam, hogy majd ezt is telerakják céltalan lövöldözéssel, mint legutóbb a The Surrogates cimű filmet (az volt Willis legutóbbi sci-fi vonalú filmje).

Már az előzetes kritikák is jót ígértek, és nem kellett csalódni, jó hangulat, jó alakítások (különösen ahogy az egyik színész adja a másik fiatalkori énjét, azt szerintem díjazni lehetne). A történetről sokat nem szeretnék mondani, mert akkor ti is meglepődhettek, nem minden arra ment, amerre gondoltam volna. Talán kicsit leül a közepén, de ennyit még el lehet neki nézni, mert tulajdonképpen egyszer sem ment át vontatottba.

Közben és utána kellemesen el lehet gondolkodni, az ok-okozati kérdéseken, kinek a cselekedeti hogyan hatnak a szálakra, sorsokra, meg hogy milyen morális kérdéseket vet föl alapból is az időutazás lehetősége.

In Bruges (2008)

Bruges: egy nagyon jó angol film helyszíne és egy olyan város, amiről előtte sosem hallottam, de most már szívesen eltöltenék ott néhány napot, ahogy a filmben mondják öreg épületek nézegetésével, belga söröket kortyolgatva. A film egyébként mondjuk bűnügyi dráma kategória, fekete humorral fűszerezve. Aki még nem látta, az ennél többet ne is tudjon róla, amikor nekiül. Ja, egy fontos dolog. Sokat használnak benne egy f-betűs szót, így aki arra érzékeny, annak nem ajánlom.

A fentiekből gondolom összeáll a kép, hogy a poénok ellenére ez bizony nem egy vígjáték, tehát ne könnyed esti szórakozásnak válasszátok.

Azt se rettenjen el tőke, aki alapból nem bírja Colin fejét, mert itt megmutatja, hogy nagyon jó színész.

In Bruges
In Bruges