7/5

Akkor most itt következzen egy kis személyes büszkélkedés. A múlt héten 5 reggelen voltam futni, ami nálam nagy dolognak számít. A kihívás ugye az benne elsősorban, hogy tudatosan hamarabb kell lefeküdnöm hozzá, mert kell reggel az a plusz 1 óra. Ezt így ebben a formában akár kis léptékű életmód váltásnak is nevezhetjük, mert az esti kikapcsolódásra lényegesen kevesebb idő jut, viszont cserébe kiszámíthatóan többet alszom (1-1,5 óra is sok plusz szerintem), és minden reggel rendszeresen lehet futni (majdnem, mert egyik reggel nagyon-nagyon hideg volt, kb. -10 fok, vasárnap pedig szándékosan pihenőnap).

Úgy tűnik, működni fog a dolog így (bár ezt korábban nem tartottam volna kivitelezhetőnek, mert nem született meg az elhatározás, hogy ez fontosabb, és kész). Ma is megvolt a távom 🙂

3 hozzászólás “7/5” bejegyzéshez

  1. Nálam még nem született meg az elhatározás, csak az igény a napi jógára. Az a baj, hogy azt is csak reggel fiúk előtt lehetne, vagy vacsi után min. 2 órával 🙁

    1. Hát persze, az lesz benne az igazi trükk! Arról majd csak később tudok nyilatkozni, mert előre könnyű is, meg felesleges is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük