2016-07 téli szünet

Ezt a téli szünetet már mindannyian nagyon vártuk, és természetesen tartalmasan és gyorsan eltelt. 🙂 Ilyenek történtek velünk közben a teljesség igénye nélkül:

Kata és a gyerekek két tepsi mézeskalácsot sütöttek együtt. / Aztán még két tepsivel sütöttek, mert december 22. előtt elfogyott az első adag. / A gyerekek még a Karácsony előtti utolsó hétvégén is voltak lovagolni a nagy hideg ellenére, nagyon élvezték, főleg az önálló köröket. / Megsütöttem életem első baracklekváros linzerét, ami kicsit megbarnult, de ebből is tanultam (a linzertészta 60 másodperc alatt is jelentős változásokon tud keresztülmenni). / Katával igazán hatékonyak voltunk a Karácsony mindenféle szervezni valójával kapcsolatban, gyakorlatilag egy hét alatt minden elintéztünk. / Karácsony este három Mikulás is vendégeskedett nálunk. / Megtartottuk az első itthoni billiárd és íjász (ork vadász) találkozókat, mindkettőt nagy sikerrel. / Kiderült, hogy Gergő szereti a csokikrémet. Lehet, hogy ezt eddig is sejtettük. / 27-én elutaztunk Gabiékkal Egerszalókra meglátogatni az ottani fürdőt, valamit a demjéni barlangfürdőt a vizet kedvelő aprónép igen nagy örömére (sajnos a fürdőkbe nem vittünk fotótechnikát). / Attilával, Balázzsal és Petivel szuper Catan telepesei partit tartottunk a vendégházban, rengeteg nevetéssel kísérve. / Szarvascombot sütöttünk. / Az óévet Petráékkal búcsúztattuk, (nálam csak az újévi reggeliről van fotó).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük