iskolai családi nap

Az első iskolai hét utolsó napjára tervezték be a gyerekeknek ezt a programot, ami legalább olyan jól sikerült, mint ami az első év végét zárta. A város melletti szálloda gyerekeknek szóló játszóparkjában találkozott az osztály péntek délután testvérekkel, szülőkkel és megállás nélkül pörögtek 3 órán keresztül. 🙂

A többi kisebb tesóhoz hasonlóan Balázs is ügyesen vegyült a “nagyokkal”. Szerencsére jó társaság az osztály, nem nézik ki a kicsiket (még).

Végül az eső zavarta haza a társaságot, meg persze már Gergő is kezdte jelezni, hogy eltelt több mint 4 óra, időszerű lenne már egy kis friss tejecske!

Balaton 2014

Sok verziós volt az idei nyár, de Gergő szerencsés születése után végül mégis csak úgy alakult, hogy nyaraltunk egy kicsit, de persze ezt már mindannyian tudjátok. Ez a poszt azért is csúszik már elég régóta, mert a fotók mellé nem született meg ilyen-olyan teendők miatt a történetmesélés. Hogy ez a továbbiakban ne legyen akadály, igyekszem pontokba szedve a fontosabb, viccesebb, kalandosabb dolgokat megemlíteni, aztán majd a fotógaléria “egybe fűzi” őket. Egész biztos, hogy az időrendiségre sem tudok figyelni, szóval, íme ömlesztve a nyaralásunk 🙂

IMG_8458– Először is nagyon jól éreztük magunkat, és mindenkinek köszönjük, aki segített abban, hogy ez így lehessen.
– A nagyfiúk ugye előképzettséggel indultak, egy hetet már a nagyszülőkkel nyaraltak a közös vakáció előtt.
– A Toyota megbetegedése miatt úgy alakult, hogy még néhány nap előnyre tettek szert Gabi és Ádám segítségével, ők vasárnap kezdtek és mi szerdán tudtunk csatlakozni.- Az időjárásra a legjobb kifejezés a változatos, tényleg mindenből kaptunk, egyedül talán a komolyabb szél maradt el. Szerencsére minden időben feltaláltuk magunkat!
IMG_8495– Egy nap megjött Marika is, akit a fiúk már a korábbi évekből ismertek, onnantól kezdve meglehetősen összenőttek, sokat játszottak együtt.
– Horgászás. Pont. Ez volt az idei nyár abszolút sláger tevékenysége. Ezt majd a fotók is mutatják, mert elég sok foglalkozik ezzel a témával, és ez már egy szűrt válogatás 🙂
– A rekorder Balázs volt, aki 30 perc alatt fogott 9 halat.
– Ezzel a tevékenységgel a szomszédos gyerekek között is nagy sztárok lettek, a német fiúk-lányok csapatostól vették körül őket. Szerencsére senkibe nem akadt horog.
IMG_8481– Voltunk hajóval kirándulni Révfülöpön.
– A fiúk motorosokkal söröztek együtt. Jó, ez kis túlzás, de tényleg nagy haverságban voltak, és malátasört ittak, de csak ők, a motorosok nem.
– Meglátogatott minket másfél napra Gábor és Dominika. Éjfél előtt kicsivel felállítottunk két sátrat, aztán sétáltunk egyet a mólon :-)- A legkisebb ugrifüles is nagyon jól érezte magát. Imádta a szabad levegős hosszú babakocsis alvásokat.
– Kiderült, Balázs nagyon jó sajtreszelő, de főleg a sajt reszelés közben való eltüntetésében bajnok.
– Még nem igazán jó időben is voltunk a Balatonban/ton.
IMG_8577– Kicsit megmozgattuk a Toyotát is, jártunk Fehérváron egyik nap.
– Peti saját kezűleg levágott galócadarabokból és talált faanyagból zászlót készített.
– A fiúk egyszerre 15 pókot gyűjtöttek egy vödörbe, aztán szabadon engedték őket.
– Peti két alkalommal fogott siklót, egyik nagyobb volt, mint a másik.
– Kinéztünk egy vitorlást, a St. Borbálát, de végül nem vettük meg, mert sosem volt ott senki és meguntuk a várakozást.
– Balázzsal kalapban mókáztunk, amikor beszorított minket az időjárás.
IMG_8555– Nem utolsó sorban szerencsésen hazaértünk és elkezdtük a nagycsoportot és a második osztályt, de arról majd a maga helyén.

Balaton 2014 Galéria >>
(a galériában szerepel az a néhány fotó is, amit a fiúk első idei balatoni hétvégéjén készítettem; a képek egy része telefonnal készült, így előfordlhat némi időrendi ideodaság)