Főleg erről szólt a hétvégi programunk, ami fantasztikus kaland volt a Tisza-tó csatornáin és környékén. Ez a nyár egy másik régóta betervezett és legyeztetett programja volt, Szécsi Gáborékkal készültünk rá. Nekik ez sokadik ismétlés volt (annyira, hogy még a lánykérés is itt történt, jártunk is a helyszínen szombaton), nekünk pedig első evezés és kenu út, ami mondjuk 30 percnél tovább tartott.
Nos, ez jóval tovább tartott, mert szombaton 10:15-től kb. 19:45-ig ültünk a kenukban, közben mondjuk 3-4 alkalommal volt összesen 40 perc, amikor szilárd talaj volt a lábunk alatt. Röviden összefoglalva annyi mondható el, hogy a hely és a teljes élmény is varázslatos. Ilyen társaságban pedig mindez hatványozottan igaz 🙂
Pénteken este 21:30-kor értünk Poroszlóra a gátra, már az utolsó 30 km-en együtt autózva, mert szinte percre pontosan egyszerre érkeztünk Dormándra. Némi tárgyalás után véglegessé vált, hogy sátrainkat mégsem a Delfin Kikötőben verjük fel, hanem onnan kb. 150 méterre, szintén a gát víz felőli oldalán, a szabadstrand büféje mellett, kb. 8 méterre a víztől két fa árnyékában (az árnyék persze este 10-kor már nem látszódott, viszont az eső ellen jó szolgálatot tett volna, de nem esett, vagyis amikor mégis, akkor meg a sátrak az autókban pihentek napközben).
Gyorsan terülj-terülj asztalkát varázsoltunk palacsintával, roséval, melyet hosszú beszélgetés, blues és szivarfüst kísért. A lányok valamivel hamarabb, mi Gáborral fél háromkor tértünk aludni. A vekker 7:30-kor csörgött, mégis frissen, lelkesen keltünk.
Egy tartalmas reggeli után két háromszemélyes kenut béreltünk egész napra, alaposan felszereltük túlélő eszközökkel (szendvicsek, sör, kekszek, nutellás palacsinta, pálinka, kakaós kalács, gyümölcs és rengeteg víz) és nekivágtunk.
A terv az volt, hogy az egész napot a vízen töltjük, átevezünk egészen Tiszafüredig, keresztezve az élő Tiszát, és onnan fordulunk majd vissza (ez kb. 20 km). Erre alkalmas útvonalat a Kis-Tisza csatorna biztosított, amelyről egy ponton letérve, a két oldalról a víz fölé hajló fák alatt elcsorogva megtekintettük a Porong-tavat és a helyet, ahol Zsófi igent mondott.
A kenu mozgását megszokni mondjuk egy óráig tartott, utána már sokkal jobban éreztük magunkat benne, onnantól már kaland volt az egész, olyan vadregényes környezetben haladtunk, hogy úgy éreztük magunkat, mintha valami Karl May regény lapjain haladnánk előre éppen, és a következő kanyarban majd szembe eveznek a sziú indiánok. Mindezt kiegészítette Gábor komoly helyismerete, meg a sok érdekes személyes története, élménye, ami ide kapcsolódik.
Odafelé úton szó szerint kikerült minket az eső: láttuk hátra nézve, hogy Poroszló felett már zuhog és egyre közeledik. Már kivettük a hordókból az esőkabátokat, hogy kéznél legyenek, de aztán az esőt alfújta a szél, ami így bal kéz felé került minket, majd előttünk is esett, aztán végképp búcsút intett a tájnak.
A képeket a hajók orrából a két lány készítette, minden csodás fotó az ő kitartó próbálkozásuk sikere! Azért derekasan végig eveztek is, a kép ebből a szempontból megtévesztő lehet 🙂
Hazaérkezés utánra azt terveztük, hogy vacsorára a megfáradt hajósok lecsót főznek maguknak, de mind annyi minden a “szállásunk” körül, ez sem az ígértek szerint sült el, viszont, mind minden a hétvégével kapcsolatban, végül ez sem alakulhatott volna jobban. A lecsót végül sikerült úgy megfőznöm, hogy a hazai lábos a 12 lecsúszásból egyszer sem borult ki (kicsit nagy volt neki a gázzsámoly, a kapott bogrács viszont egyrészt 25 literes volt, másrészt borzasztóan nézett ki). A lecsót Zsófinak köszönhetően itthon nem kapható, de magyar rosékkal kísértük. Összességében fenséges vacsora volt.
Reggel felmelegítettük a maradék lecsót, és minden más maradékot is az asztalra rendezve varászoltunk villáskanalas reggelit.
A vasárnapra tervezett kisebb evezős túra helyett végül a tavaly átadott Ökopark megtekintését választottuk, ami szintén egyedi élménynek bizonyult. Erről már képeket nem közlök, de mindekinek ajánlom, gyerekekkel simán egész napos program.
A lényeg, hogy annyira tetszett minden, ilyet még biztosan csinálunk, szívesen megyünk olyannal is, aki szintén ismerkedne a tiszai kenus érzéssel és biztos, hogy néhány év múlva a fiúkat is elvisszük, hogy megismerjék a magyar természet eme szerintem méltatlanul nem köztudatban lévő csodáját.
Kenus kalandunk válogatott képei (kiegészítve a Zsófitól válogatott képekkel):
